Lily hazajött!!!
2005.03.25.
2,5 hónap kitartó munka, plakátolás, keresés, több címen ellenőrzés, más talált kutyák gazdájának megtalálása után, sikerült Lilyt megtalálni.
Mint ismert, Lily 2005.01.09.-én tűnt el a zárt kertből, egy Rottweiler felügyelete mellett. Az időközben szerzett információk és tények alapján Lilyt a kerítésen kiemelve lopták el kertünkből. A hosszas keresés, és egymásra találás után visszavásároltuk Őt. Természetesen ahogyan az lenni szokott ilyen esetekben, a tartási körülmények nem voltak megfelelőek. Lily egy nyitott garázsban volt láncon kikötve, előtte egy lábos, benne fagyott víz. Szőre ápolatlan, bogáncsokkal teli, és csapzott. Azonnal Dr. Pórfy Tündéhez mentünk, aki a körülményekre való tekintettel a rendelési időn kívűl is fogadott minket. Szerencsére megúsztuk egy kis torokgyulladással, valamint azzal, hogy kondicióját erősen javítani kell.
Frissítés: 2006.10.15.
Mikor Lily hazakerült, rendkívűli aggodalom fogott el, hogy az elmúlt 2,5 hónap milyen nyomokat hagy benne. Viselkedéséből, és reakcióiból azt vettük észre, hogy ideiglenes "gazdái" korábban többször, és komolyan megverték. Lily szerencsére hamar rájött, hogy ez az időszak egy rossz álom volt, és egyre felszabadultabban kezdett viselkedni, hamar összeszedte magát, és beilleszkedett a többi kutya közé. Igaz, ha az ember kicsit hangosabban szól rá, vagy felemeli a kezét, akkor összerezzen, és odabújik hozzá, de kutyáink közül benne van a legtöbb szeretet, és türelem.
Aggódtam egy kicsit a munka miatt is. Nem az elveszett 2,5 hónap volt ami károsan hatott, hanem az, hogy Lily a fegyelmezés terén másfajta bánásmódot igényel. De szerencsére nem csalódtam benne, és behozta lemaradását. Igaz nem volt könnyű, de a kitartás meghozta gyümölcsét. A 2005 évi vadásztárborban a Képességvizsgán részt vevők között Lily a harmadik lett. Ezt természetesen nagyon sok embernek köszönhetem. Elsősorban Kádár Esztinek, Jamnek, és Erdős Katiéknak.
